2010. március 1., hétfő

ETNOKLUB - Új népzenei műsor a Duna Tv -ben

Hagyományápolásra, "karbantartásra" és egyfajta titokfejtésre vállalkoztunk! - nyilatkozta Katona Erika, az Etnoklub műsorvezetője, akihez különösen közel áll a népi kultúra.


A Duna Tv nézőinek tekintélyes része konzervatív, hagyománytisztelő, rajong a népzenéért, a népi kultúráért. Ez részben gyermekeikre, unokáikra is jellemző, családi hagyományból, vagy egyszerűen azért, mert náluk odahaza családtaggá vált a Duna Televízió. Aztán ott vannak azok a fiatalok, akik képtelenek különbséget tenni népdal, műdal, kocsmadal és cigányzene közt, s ha megkérdezzük őket, hogy el tudnának-e énekelni egy népdalt, azt válaszolják, hogy jaj ne már, ez olyan cikiii. Miközben a Nyugat-Európában a népi kultúra, népzene, néptánc a reneszánszát éli, furcsa módon Magyarországon (és jórészt a Kárpát-medencében) mindez gazdátlanul széthullott. Persze, ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok megőrülnek egy-egy feldolgozásért, s pillanatok alatt kiderülhet róluk, hogy például az etnodzsessz nagy kedvelői. De vajon tudják-e, hova nyúlnak vissza a ma egyre népszerűbb műfaj gyökerei, vagy csak otthonosan cseng-bong bennük a zenei anyanyelv? Szeretnénk feltárni azokat a titkokat, melyekből kiderül: az évezredes magyar néphagyomány hány és hány gesztusunkban, sztereotípiánkban kel életre, miként határozza meg nem csak a zenei ízlésünket, hanem az egyedi választásokat és akár a közösségi magatartásmintákat is. És persze, rámutatni arra, hogy mindez: gyönyörű!

Ez a műsor arról is szól: hogyan tartsd karban a népi kultúrát, hogyan tartsd ébren a népi hagyományt, a magyar identitás legőszintébb eszközét - mindenekelőtt a magyar népzene és néptánc ismeretével, értő szeretetével.
Fejtsük meg a tánclépések, a mozdulatok üzenetét. Mire használtak egy dalszöveget a lányok, hogyan hódítottak tánclépéseikkel a férfiak? Hogyan lehet valami újat, meghökkentően modernet és művészi erejűt létrehozni a régiből?
 
Ez a műsor teret ad a hagyományőrző csoportoknak is, hogy egymásra találjanak, hogy értesítsék a világot a szerepléseikről. És felmutatja mindazokat, akik bármilyen művészeti ágban a népzenéből, néptáncból merítve alkotnak. Bár a műsor nem betelefonálós, mégis üzenhetnek egymásnak szalagfeliratban a nézők, zenészek, táncosok, tűzoltózenekarok, dalárda-szervezők, műélvezők, hangszereket keresők és kínálók. tovább nem soroljuk, majd alakítja a műsort állandó partnerünk: a NÉZŐ. Akiben mi bízunk.
 
Várja önöket Könczei Árpád szerkesztő, Sztanó Hédi szakértő, Lukács Gabriella rendező, és a műsorvezető: Katona Erika.
 
Szombatonként 12.35-kor a Duna Televízióban és vasárnap éjjel 03.25-kor a Duna II Autonómia csatornán. 

Műsorok megtekinthetők : http://www.dunatv.hu/musor/musorok/etnoklub.html

forrás: Duna Tv/dunatv.hu

2 megjegyzés:

  1. A Cimbaliband március 6-án az Etnoklub-ban! Balázs barátom azt mondta, hogy ez a koncert felejthetetlen lesz mindenki számára, mivel nagyon jól sikerült és hűen tükrözi a Cimbaliband feelinget!

    Egy kis kedvcsináló a blogukról(www.cimbaliband.blogspot.com) ide nektek:

    "A műsor második adásában, március 6-án, szombaton (12.30-kor) vérpezsdítő muzsikával várjuk Önöket. Vendégünk lesz a stúdióban a balkáni motívumkincset is gazdagon alkalmazó CimbaliBand, amely ördögien elegyíti a népzenét és a dzsesszt a balkáni hangulattal. A zenekar cimbalom-harmonika vezette formációja unikum a világzenei palettán. E két hangszer harmóniája, valamint az ezeket kísérő ének (Szita Eszter gyönyörű hangja és szívbemarkoló előadásmódja), a hegedű, tambura, nagybőgő és derbuka alkotják a CimbaliBand egyedi hangzásvilágát.

    Ez a kizárólag akusztikus hangszereken megszólaló, mély gyökerekből táplálkozó zene nagyon is mai, friss és lendületes.

    A zenekar vezetője, „a cimbalom Chuck Berry”-jeként is ismert Unger Balázs gyors ”riffjeivel” változatos stílusban mozgatja-irányítja a zenekart az igazi magyar akusztikus "keverőpult" mögül – ahogyan a cimbalmot a Zene.hu olyan találóan nevezte. A stúdiót szinte szétvető zene magával ragadta a műsorkészítőket is, nem csoda hát, hogy még a műsorvezető is táncra perdült.

    És hogyan lehet mindezt fokozni? Az Etnoklub március 6-i műsora további meglepetésekkel szolgál: másik vendége egy klasszikus vonós ötös, az Arco di Capriccioso. Ha a CimbaliBand és az Arco di Capriccioso együtt zenél, az különleges, felejthetetlen élmény, amely alól az ETNOKLUB nézői sem tudják majd kivonni magukat.

    De nem maradhat ki műsorunkból a hagyományos tárgyi kultúra sem, amelyetBereczky Csaba fafaragó népi iparművész és csipkeveréssel foglalkozó felesége, Péntek Teréz képvisel. Munkáikban gyönyörködve rádöbbenünk, hogy a kézzel készült, egyedi darabok nem csupán használati tárgyak, de bennük él alkotójuk személyisége, stílusa.

    Az ETNOKLUB eleven, lendületes és játékossággal teli műsor – éppen, mint a néphagyomány. S ebben állandó partnerünk: a NÉZŐ.

    Várjuk tehát üzeneteiket, észrevételeiket az etnoklub@dunatv.hu e-mail címen.

    Tartsanak velünk szombatonként 12.30-kor a Duna Televízió és a Duna II Autonómia vagy vasárnap éjjel 03.25-kor a Duna II Autonómia műsorán. Várja Önöket a műsor szerkesztője, a kiváló koreográfus, zeneszerző: Könczei Árpád és a műsorvezető: Katona Erika."

    Üdv: Franky

    VálaszTörlés
  2. Hajrá, hajrá!!!! :)) Szeretjük!!

    VálaszTörlés