A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: blog. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 30., hétfő

Így szavaztok ti...

2010. július 10., szombat

1 éves a blog

2009. július 10-én blogunk megkezdte működését. 

Bizony, 1 évesek lettünk. Az egy év alatt majdnem 20.000-en nézték meg oldalunkat 42 országból.

Köszönjük nektek! 

Reméljük, hogy a tábor megnyitóján már több mint 20.000 oldanyitásról számolhatunk be!

Üdv: Admin

2010. május 3., hétfő

Így szavaztok ti...

Azt kérdeztük a kedves blogozóktól, hogy részt vesznek-e  a tiszakécskei Tisza'83 Citeratáborban. Ez lett az eredmény :


Új szavazás a megszokott helyen!

2010. április 1., csütörtök

Április elsejei KÖZLEMÉNY :)

Kedves citerások!

A Tábor tanárai nemrégiben egyeztettek a nyári feladatokról, tervekről és magáról a táborról! Nagy Vivien, Szőke Péter, Kovács László, Szabó Ferenc és Bódi György egybehangzó javaslatára úgy döntöttünk, hogy idén egy érdekesebb és az országban méltatlanul elfeledett hangszer váltja fel a citeratábort.

Ezennel meghirdetjük

I. NEMZETKÖZI TISZAKÉCSKEI KÖCSÖGDUDA TÁBORUNKAT!
(A CITERATÁBOR ELMARAD!!!!!)

A tábor ideje: 2010. július 25 - július 30.

A tábor vezetője: Szőke Péter (A nemrégiben alakult tiszakécskei Tisza ’10 köcsögduda-zenekar alapító tagja, vezetője, a népművészet ifjú mestere)
A tábor oktatói: Balogh László, Bódi György, Dobossy Éva, Juhász Kitti, Kovács László, Morvay Katalin, Nagy Vivien, Szabó Ferenc, Szőke Péter

Szeretettel várunk mindenkit 2010 nyarán a
I. Tiszakécskei Nemzetközi Köcsögduda Táborban!
Részletes információ: Szőke Péter (06-70-372-10-22)

Táborunkban megismerhetitek a hüppögtető, hüppögő, köpü, huhogó döfü alapfogásait és a tájegységek főbb díszítésmódjait, jellemzőit. Vendégünk lesz a felsőmogyoródi  Szötyök Anti bácsi és családi köcsögduda zenekara, akik szatmári, kalotaszegi és vajdasági dalcsokrot adnak elő harmonizálva.
Hangszereket nem tudunk biztosítani, ezért ajánlott a padláson szép míves köcsögök után nézni. Ha valakinek ez nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy hirdetésünk és köcsögduda táborunk egy áprilisi tréfa agyszüleménye és minél előbb felejtsétek el ezt és inkább kommenteljetek hozzá, valamint várunk mindenkit a szokásos, immár 26. alkalommal megrendezére kerülő tiszakécskei citeratáborunkba!

2010. március 31., szerda

Így szavaztok ti...

















A legutóbbi szavazáson azt kérdeztük tőletek, hogy milyen tájegység dalaiből tanultnátaok a legszívesebben!

Az eredmény:

1. Kalotaszeg
2. Szatmár
3. Moldva/Gyimes illetve Dunántúl

2010. március 10., szerda

Emlékeztetőül...

Kedves Citerások és leendő citerások!

Idén, is megrendezzük hagyományos citeratáborunkat Tiszakécskén!

Várunk minden citera iránt érdeklődő és a citerával most ismerkedő zenebarátot!

A tábor ideje: 2010. július 25 - július 30.

A tábor vezetője: Szőke Péter (a tiszakécskei Tisza ’83 Citerazenekar alapító tagja, vezetője, a népművészet ifjú mestere)
A tábor oktatói: Balogh László, Bódi György, Dobossy Éva, Juhász Kitti, Kovács László, Morvay Katalin, Nagy Vivien, Szabó Ferenc, Szőke Péter
Szeretettel várunk mindenkit 2010 nyarán is a hagyományos,
XXVI. Tiszakécskei Citeratáborban!
Részletes információ: Szőke Péter (06-70-372-10-22)
E-mail: tisza83@gmail.com
Bővebben a táborról!(Kattints a logora!!!)

2010. március 6., szombat

Boldog Nőnapot!

Minden kedves hölgy olvasónknak sok boldog nőnapot kívánunk!

Admin

2010. február 25., csütörtök

KOMIZZ - Nyerj pólót a Táborra!


Hellóbelló blogolvasók!

Egy kis nyereményjátékkal szeretnénk kedveskedni nektek! Aki legtöbb kommentet és fórum hozzászólást írja blogunkban nyereményben részesül!

A nyeremény pedig nem más mint 1-1 (fiú és lány kategória) db tábori logóval ellátott póló!

Jó kommentezést és fórumozást kívánunk mindenkinek!

2010. február 24., szerda

Tábori csokor 2009


Kicsit megkésve ugyan, de előtúrtam a tábori gála videóanyagát! Nem tettem fel youtubra csak simán le lehet tölteni!

Jó szórakozást hozzá!

Kalocsai Dalok - Tábori Csokor 2009 Letöltés ITT!

Legyél a tábor tagja az Iwiw-en is!

2010. február 15., hétfő

Újra jó a Fórum


Egy kis átalakítás után ismét üzemel a Fórum! Regisztráljatok, csevegjetek! Admin jóváhagyásos a regisztráció, szóval egy kicsi időt várnotok kell, de mindenféleképpen igyekszem!

Jó szórakozást!

A fórum elérhető a jobb oldalon a régi helyén valamint ITT!

2010. február 8., hétfő

Postaládánkból...


Tisztelt Zeneiskolák, Zenebarátok!

Örömmel értesítjük a KodályOrszága mozgalom támogatóit arról, hogy kezdeményezésünk híre gyorsan terjed a szakmában. Levelünk aláírói között ma már ott van számos zeneiskola teljes tanári kara, jelentős hírű intézmények, konzervatóriumok és a Liszt Akadémia több oktatója. Tervezzük, hogy támogatóink javaslatainak és a KodályOrszága mozgalom eddigi tapasztalatainak megvitatására szakmai találkozót rendezünk.

Célunkat, hogy a zeneiskolai világnak végre egységes és erős hangja legyen, azonban még nem értük el: még több aláírásra van szükségünk. Hogy miért? Azért, hogyha ismét megszorításokra, szakmai szempontokat figyelmen kívül hagyó változtatásra készül bármely kormányzat, gyorsan és súllyal léphessenek fel a zeneiskoláink, és érdekképviseleteik.

Ahhoz, hogy komolyan vegyenek minket, a tanári kar nagy részének támogatását meg kell nyernünk, és tömegbázisként a zeneiskolába járt és járó zenekedvelőkét is. Mivel a KodályOrszága mozgalom ebben a szakaszában a leghatékonyabb az interneten működhet, arra kérjük, hogy küldje el ezt a levelet a lehető legtöbb helyre, ha zeneiskolai igazgató, akkor a tanároknak, ha tanár, akkor a tanítványainak, ismerőseinek!

A legfontosabb, hogy mindenkihez eljusson a hír: ha tenni akarnak a világszinten egyedülálló alapfokú zeneiskolai oktatásért, akkor itt regisztrálhatnak.

Eredeti levelünket, amelyet Becze Gábor, Ember Csaba, Csengery Adrienne, Dés László, Gulyás Dénes, Kocsis Zoltán és Sipos Mihály támogatott, alább olvashatják.

köszönettel

A KodályOrszága szervezői

K.O. - Kodály Országának vége?

Kétmilliárd, egymilliárd? Még nem tudjuk, hogy végül mekkora összeget vesznek el ismét a zeneiskolák támogatásából. Így megy ez már lassan tíz éve: elsőként mindig a zeneoktatás kerül elő, hogyha karcsúsítani akarnak a költségvetésen. A mostani tervezet azonban végképp ellehetetlenítené a zeneiskolai oktatást. Iskolák zárnának be, a tanári kar jelentős része munkanélkülivé válna, és ami a legfontosabb: még kevesebben tanulnának zenét Kodály országában.

És ha nem is valósul meg mindez, és "csak" egymilliárd forintot vonnak el, akkor sincs miért örülnünk: ha nem is zuhantunk le, még egyet léptünk azon a hosszú évek óta tartó úton, amely a szakadék széléhez vezet. Ne legyenek illúzióink: ez nem az utolsó elvett milliárd. De miért kellett idejutnunk?

Azért, mert a nagyközönségnek és döntéshozóinknak egyaránt sejtelme sincs a zeneiskolákban folyó munkáról, és annak értékéről. A másik ok, hogy sok mindenbe beletörődtünk, például abba, hogy értelmetlen papírmunkával alázzanak meg kiváló tanárokat. Adminisztrációra persze szükség van, de az nem normális, hogy az értekezleteknek a szakmai munka helyett a különböző formanyomtatványok kitöltésének szabályairól, vagy épp valamilyen minősítő eljárásról kell szólnia.

Ez így nem mehet tovább. Itt az ideje, hogy a zeneiskolák bebizonyítsák, hogy az a 15 milliárd forint, amit az ország rájuk költ, ezerszeresen térül meg, és nem csak annyiban, hogy fenntartja országimázsunk legfontosabb pillérét, a magyar zenekultúrát. A zene nem csak cél, eszköz is: gyorsabban tanuló, nyelveket jobban beszélő, magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb fiatalságot nevel. Ezek bizonyított tények, csak épp nem itthon: nekünk is meg kell találnunk a módját, hogy hiteles, tudományos módszerekkel megmutassuk az egész világon egyedülálló magyar zenepedagógia értékeit.

Egyértelművé kell tennünk azt is, hogy az a kultúrpolitika, amely a kulturális intézményeink felújítására és fenntartására nem sajnálja a milliárdokat, de a zeneiskolai oktatásra igen, alapvetően elhibázott. Nem azért, mert rossz helyre teszik a pénzt - a MÜPA, az Opera és a Zeneakadémia, mindannyiunk büszkesége - hanem azért mert csak a jelenre gondolnak: zeneiskolák nélkül ki játszik majd ezekben a gyönyörű koncerttermekben, és főleg kiknek?

Vissza kell szereznünk szakmánk megbecsülését, mind anyagi, mind társadalmi szempontból. Nekünk is tennünk kell azért, hogy az az eszme amiért vállaltuk a rengeteg tanulást, a nehézségeket, és a szerény jövedelmet, tovább élhessen. Mi vagyunk Kodály Zoltán gondolatának letéteményesei, és a mi kezünkben van a magyar zenekultúra jövője.

__________________________________________________

Ha egyetért velünk - legyen zeneiskolai tanár, művész, szülő, vagy épp diák - kérjük itt regisztráljon!

Szeretnénk, hogyha az összefogás túlmutatna egy levél aláírásán, ezért első lépésként arra kérjük a zeneiskolákat és a szülőket, hogy juttassanak el hozzánk olyan történeteket, koncertfelvételeket, vagy versenyeredményeket, amelyek felhívják a figyelmet a zeneoktatás értékeire. Ezeket az anyagokat elhelyezzük a www.hzo.hu/kodalyorszaga című honlapon, a www.hzo.hu/kodalyforuma címen található fórumon pedig helyet adunk a zeneiskolákat érintő problémák megvitatására is. Vállaljuk, hogy a beérkező történeteket, sikereket ezután a média fősodrába is eljuttatjuk.

__________________________________________________

kezdeményezésünket támogatja:

Becze Gábor - a Kaláka együttes tagja, Kossuth-díjas előadóművész

Csengery Adrienne - operaénekes, Liszt-díjas Kiváló és Érdemes művész

Dés László - dzsessz-zenész, zeneszerző, Liszt és Kossuth-díjas Érdemes művész

Ember Csaba - zenepedagógus, A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének elnöke

Gulyás Dénes - operaénekes, Liszt díjas Kiváló és Érdemes művész

Kocsis Zoltán - zongoraművész, karmester, kétszeres Kossuth-díjas előadóművész, a magyar kultúra követe

Sipos Mihály - a Muzsikás együttes tagja, Kossuth-díjas előadóművész

valamint a szerzők:

Domonkos Máté - alapítószerkesztő

Hiller Balázs - hírszerkesztő, esztéta

Lorenz Dávid - előadóművész és zenepedagógus

Lorenz Péter - újságíró

2010. február 3., szerda

Az Admin Üzen


3 új szavazást készítettem nektek! Tessenek bátran nyomogatni!

Ha van ötletetek, hogy milyen szavazások legyenek, írjátok meg a bejegyzés hozzászólás rovatába!
Hamarosan (kb. 1 hét) és néhány információval tudunk szolgálni a nyári táborról, szóval érdemes minden nap visszanézni ide az oldalra és csevegni!

Jó Szórakozást!

Így szavaztok Ti...

A következő eredmények születtek a két lezárt szavazáson :A szavazatok alapján a legnépszerűbb hangszer 24 szavazattal a koboz (40%) a második helyen 19 szavazattal a harmonika áll, míg a bronzérem a nagybőgőé 19 szavazattal! Sok blogolvasó a felsoroltakból nem tudott választani és más hangszeren tanulna!

A másik szavazás a pénztárcátokra utalt egy kicsit. A szavazók 50%-a 10.000 - 20.000 Ft-ot költene táborozásra, a második helyen a 20-30.000 Ft-os összeg szerepelt míg valaki ennél is kevesbb összeget áldozna tanulásra. Az eredmény elgondolkodtató, de ezt nem tisztünk értékelni, mert sok tényező közrejátszhat és nem biztos, hogy a tanulás elhanyagolása eredményezte ezt az eredményt...no comment...

2010. január 17., vasárnap

10.000 oldalnyitás röpke fél év alatt

Kedves fórumozók!
Január 15-én blogunk elérte a 10.000 oldalnyitást! Mindenkinek köszönet ezért, aki legalább egyszer ellátogatott hozzánk! További jó munkát és sikeres fellépéseket kívánunk!
Üdv: Admin

2009. december 18., péntek

Véget ért a szavazás

Az itt szavazó citerások körében Kovács László a legnépszerűbb citerakészítő mester a blogon(43%), a szavazatok alapján Cservék József mester a második legkedveltebb(20%) és a dobogó 3. helyére Gulyás Ferit szavaztátok(12%)!

Köszönjük, hogy szavaztatok!


Szavazzatok az új kérdőívre is!!



2009. október 7., szerda

Elértük az 5000 oldalnyitást!


Sziasztok!

A blog júliusi megnyitása óta már több mint 5000-en nyitották meg az oldalt! remélem továbbra is ilyen szép számban gyarapszik az oldal nézettsége! Ezért nagy köszönet nektek és mindenkinek aki legalább 1x ellátogatott ide!

Pacsi és Puszi

Ennek örömére itt egy érdekesség :



Debreceni Citerazenekar - Ha én gazdag lennék/Peer Gynt/Mamikám (If I were a rich man)