2010. november 11., csütörtök

Fonó15

A Fonó őszi, jubileumi koncertsorozatába visszavárja mindazokat az előadókat, akik szorosan kötődtek, kötődnek a Fonóhoz. 

November 19-én, pénteken 20 órától a Dresch-Lukács duó, a Tárkány Művek és a Csík zenekar ad egymásnak zenei randevút.
Mi köti össze a Dresch-Lukács duót, a Csík zenekart a Tárkány Műveket? Mi az, ami a közös? Talán, a közös hagyományon túl a népzenei hagyomány való bátor használata, átértelmezése és új ízekkel való fűszerezése.



Dresch Mihály-Lukács Miklós duó

Az estet egy eddig sosem hallott produkció vezeti be. A Dresch Quartet két tagja, a hazai etno jazz és folk két kimagasló egyénisége ad duó koncertet. Külön-külön is elképesztő tudás és invenció jellemzi őket, de együtt minden bizonnyal valami felejthetetlent fognak nyújtani. 

Érdemes időben érkezni, erről nem szabd lemaradni! Misi és Miki koncertjüket követően majd néhány szám erejéig csatlakoznak a Csík Zenekarhoz.








Tárkány Művek

Mi jut eszébe egy külföldinek a magyar zenéről? A népzene, a számtalan magyar dzsesszmuzsikus – s végül, de nem utolsó sorban: Bartók Béla. Ezek a hazai kincsek mind tartópillérei a Tárkány Művek zenei világának. 

A zenekar, melyet kevesebb, mint két éve alapított a zeneszerző-dalszövegíró és a Tárkány Művekben cimbalmon játszó Tárkány-Kovács Bálint, egy igazi és kivételes örököse a két világháború közötti sanzonos dalkultúrának és magyar dzsessz, folk hagyománynak, Bartók Béla szellemiségének hatásával. Azonban ezeken a felismerhető zenei gyökereken túl, a Tárkány Művek dalai mégis összehasonlíthatatlanok és egyediek. 

A zenekar 2010 májusában jelentette meg első lemezét „Arcomba az arcod vésted” címmel és gyorsan a hazai közönség kedvenc produkciói közé került. A Tárkány Művek egy új kortárs zenei nyelv megteremtésére törekszik, amely a magyar népzenei és a nemzetközi improvizatív zenei hagyományokon alapszik. Ezeknek technikáit, dallamait, harmonizálását, ritmizálását, hangszerelését ötvözi. A dzsesszhez adott balkáni ízek, sanzonos hangulatok és népdalok a Tárkány Művek lenyűgöző világában találkoznak. 
A zenei témákat általában tradicionális népzenei dalokból merítik, s a sosem hallott, különleges hangszerelés teszi mindezt feledhetetlenné. A cimbalom, szaxofon, brácsa, fuvola, gardon, klarinét és bőgő különleges együttese Paár Julianna szépséges hangjával gazdagodik. 

Ez az új zenei nyelv a Tárkány Művek ifjú muzsikusait és annak közönségét is új impulzusokkal gazdagította. A dalok slágeresek, de nem egyszerűsített sémákra épülnek, a népzenei hagyományra építkeznek, de nem autentikusak. 
A muzsikusok mellett főleg a Tárkány Művek szép, tehetséges és karizmatikus énekesnőjének, Paár Juliannának és a zeneszerző-komponista-cimbalmos Tárkány-Kovács Bálintnak köszönhetően a zenekar egyszerre nyűgözte le a dzsessz, a népzene és a pop különböző műfajának kedvelőit is. MySpace oldalukat több, mint 60 000 alkalommal keresték fel és koncertjeik az ország összes városában sikert aratnak. 

A Tárkány Művek, ez a fiatal dzsessz és népzenészek alkotta lelkes csapat egy magyar szuvenír, egy törékeny és különleges kincs, mely élőben ugyanolyan különleges zenei élményt nyújt, mint lemezen. 

Ezen az estén egy-egy dalban a Tárkány Művekkel a Csík Zenekar egy-egy zenésze is színpadra lép, az idősebb és a fiatalabb népzenei generáció színpadi találkozásának örömére. Hogy melyik dal is ez, legyen meglepetés a koncertre érkezők számára! 

















Tárkány Művek

Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom 
Paár Julianna - ének 
Kováts Gergő - szaxofon 
Papp Endre – brácsa
Bognár András - bőgő


Csík Zenekar

A Csík Zenekar fonós koncertjei mindig különlegesek, hisz a zenekarnak a Fonó a kiadója, itt próbálnak, megszámlálhatatlan táncháznak és koncertnek voltak a házban a fószereplői. Csik Jancsiék mindig valami különleges produkcióval készülnak a Fonó beli fellépésükre, igy lesz ez most is.. Annyit elárulhatunk, hogy többek között bemutatnak egy új számot is, mely egy népdalra épül és a szövegében Lovasi András is "bedolgozott" és a zene is meg lesz egy kicsit bolondítva! 

Mai világunk zenei élete rendkívül sokszínű, nemcsak a műfajok, stílusok, hanem az előadók sokaságát tekintve is. Ennek a színkavalkádnak egyik igazán érdekes és izgalmas színfoltja, Magyarországon immár 22 éve működő Csík Zenekar, amely elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója.

Ezeket az éveket elsősorban a népzene megismerésére, tanulására, majd később továbbadására szánták koncerteken, táncházakon Magyarországon és külföldön egyaránt.

A 90 -es években kezdődött a zenekar kapcsolata a Fonóval elsősorban Lukács Józseffel és László Sándorral és valóban a zene kapcsán, hiszen az akkor bolíviai népzenét játszó zenekaruk a Los Gringos egy lemez felvételére hívták Csík Jánost és onnan a barátság és a későbbi közös munka alapja. Az évek során a bizalom azt hiszem megtérült mindkét oldalról, amit a megjelent 7 CD kiadvány igazol, hiszen még mindig a Fonó Records a Csík zenekar kiadója.

Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Ezt a népzene és a könnyű műfajok eddig soha nem alkalmazott, igazán érdekes és sikeres ötvözésével bátran mondhatjuk, hogy egy új műfaj megteremtésével hozta létre.

A zenekar 1991-ben a Népművészet Ifjú Mestere címet, 1992-ben a Kiváló Művészeti Együttes díját kapta. 1998-ban Közművelődésért díjat, 2007-ben a Fonogram díjat, 2009-ben Magyar Örökség és Kodály Zoltán díjat kapta. 2010 márciusában Csík János a zenekar vezetője a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését vehette át. A zenekart idén jelölték a Príma Primisszima díjra.

Az utóbbi évtizedekben a rockzene színesítette magát a népzenével, a Csík Zenekar muzsikájában a népzene öleli magához a rockzenét, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcseit, és látva a mai változó világunkat mozgató pop és rockzene sok embert megérintő sodró erejét." 
(Csík János)

















Csík Zenekar

Barcza Zsolt - cimbalom, harmonika,
Bartók József - bőgő,
Csík János - hegedű, ének,
Kunos Tamás - brácsa,
Majorosi Marianna - ének,
Makó Péter - fúvós,
Szabó Attila - hegedű, gitár, ének



Belépő: 2000.-Ft elővételben, 2500.-Ft a koncert napján, diákigazolvánnyal: 200.-Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése