Összekapcsol a muzsikálás öröme

Fejér megye zenei életére eddig is méltán lehettünk büszkék. Most ismét van két kitüntetettünk: a Kóta Díjat vehette át nemrég a Budapesten rendezett ünnepségen Varró János népzenész, tanár és a Szedtevette zenekar.

Kóta, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége 2004-ben alapította a díjat, amelyet - több kategóriában - évről évre azoknak nyújtanak át, akik sokat tettek a magyar zenei kultúráért.

A tanári kategória kitüntetettje Varró János népzenész, a fehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára, népzenei tanszakának vezetője, aki az utóbbi időszakban minden létező elismerést bezsebelt - így a kívülálló úgy érzi: ez a díj már csak hab a tortán. (Tavaly Fehérvár legmagasabb zenei elismerését vehette át, a Fricsay-díjat.) Most mégis azt meséli: különleges volt számára az a decemberi nap, amikor hivatalos volt a Kóta díjátadó ünnepségére, a Regnum Marianum-templomba.

Hatalmas hó esett akkor, így aznap már korán útnak kellett indulnia, hogy minden vállalt feladatának eleget tegyen. Reggel a budapesti Művészetek Palotájába indult, ahol a népszerű Ringató foglalkozások vendégeként szólaltatta meg hangszereit: a tekerőt, a többféle citerát, a kobzot és a különleges fujarát... Mindez jelzi, hogy Varró János - vagy ahogy barátai emlegetik: a Janó - minden korosztállyal megtalálja a hangot. Azt eddig is tudtuk róla, hogy a Hermann zeneiskolában imádják a diákjai, a megyében több - nyugdíjasokból álló - népdalkör szakmai vezetője... Most meg kiderül, hogy a karonülő babák zenei nevelése is fontos számára. A ringatón ugyanis apró gyerekek és szüleik vesznek részt: együtt hallgatják a dallamokat, s a szülőket olyan zengő-bongó mondókákra tanítják, amelyekkel örömtelibbé tehetik az együttlétet.

Varró János

A karonülő muzsikabarátokkal töltött órák után, a Kóta esti ünnepségén pedig kiderült, hogy a fehérvári Szedtevette zenekar is a díjazottak között van! Márpedig Varró János hajdanán évekig muzsikált az együttesben, a zenekar több tagja pedig a tanítványa volt. Hát kell ennél nagyobb siker egy tanár számára?

Erről is beszélgettünk a díj kapcsán Varró Jánossal, és a Szedtevette zenekar vezetőjével, Juhász Zsófival, aki nagy szeretettel és őszinte elismeréssel azt mondja a mellette ülő Janóról: valljuk be, neki már régóta kijárt a Kóta tanári díja... Fantasztikus, ahogyan minden korosztály képviselőivel megtalálja a hangot, és minden körben hallgatnak rá, elfogadják őszinte, szakmai véleményét. Zsófi különösen büszke arra, hogy Janó kitüntetésével egy időben, most - a díj történetében először - ismertek el népzenei együtteseket is, köztük a tíz éve alakult Szedtevettét.

Juhász Zsófia

A négytagú csapatban Juhász Zsófi hegedül, és egyedüli nőként irányítja, menedzseli a bandát, amit - úgy tűnik - a fiúk egyáltalán nem bánnak: Bóka Richárd brácsázik, Molnár Dániel bőgőzik, Márfi Tibor klarinétozik... Az alapítók a fehérvári zeneiskolában tanultak, de aztán más pályára sodródtak, a muzsikálás megmaradt hobbinak. (Varró Jani, valóságos dicshimnuszokat zeng Bóka Ricsi és Molnár Dani tehetségéről - őket ugyanis tanította -, amíg Márfi Tibor, a kiváló klarinétos később csatlakozott a csapathoz, és zenei képzettségét sem Fehérváron szerezte...) Zsófi azt meséli: eredetileg egy finnországi turnéra kellett egy népzenész banda, amely képes táncosokat is kísérni. Ő pedig még a zeneiskolából ismert néhány fiút, akikről úgy érezte, alkalmasak lennének a feladatra. E szerint választottak nevet is maguknak, olyan kellett, amit a finnek is ki tudnak mondani: így született hajdanán a Szedtevette.



- A Kóta fő tevékenysége eredetileg a kórusmozgalom segítése volt, majd a szervezet tagjaihoz csatlakozott rengeteg népdalkör, és idővel a népzenei együttesek is megszaporodtak - meséli Zsófi. - Sőt, Varró Janó egy időben azt mondogatta: focicsapat és citeraegyüttes minden faluban van . Igaz mára változott a kép, ha focicsapat már nincs is mindenütt, citerazenekar és népdalkör biztosan van. Ezt a Kótánál is felismerték, és igyekeznek méltányolni mindazoknak a munkáját, akik népzenével foglalkoznak: ezt jelzi a mostani díj. De emellett, úgy érzem, azért a Szedtevette is sokat tett azért, hogy kivívja a megbecsülést. Ezért indultunk néhány éve minősítő hangversenyen is - amire persze, komolyan kell készülni -, és azonnal elhoztuk a legmagasabb minősítést, az Arany Pávát, s még abban az évben díjat nyertünk egy litvániai nemzetközi folkfesztiválon, tavaly Zakopánéban pedig második helyezettek lettünk. Ugyanakkor a Kóta Díja nem kizárólag a művészi teljesítmény elismerése. Inkább annak szól, hogy szívesen és rendszeresen muzsikálunk gyermekjátszókban és felnőtttáncházakban, boldogan kísérünk táncegyütteseket. Az együtt muzsikálás örömét akarjuk továbbadni, és a népzenét népszerűsíteni...

Pontosan ez az, ami összekapcsolja Varró János és a Szedtevette tevékenységét. Mert persze, kiderül: Janó is büszke a zeneiskolás növendékei versenyeredményeire, boldog, ha valamelyik népdalkör - megfogadván művészeti tanácsait, szakmai útmutatásait -, jól szerepel, kiváló minősítést szerez, de azt mondja: mégsem ez a legfontosabb. Ő mélységes hittel vallja: a zenetanárnak nem elsősorban művészeket kell nevelnie, hanem mindenekelőtt zeneértő közönséget. Nagyszerű dolog, ha egykori tanítványai között akad művész, zenetanár, népdalkörvezető, de ő arra a legbüszkébb, ha nem morzsolódnak le a növendékei... Mert érzik: a muzsikálás nélkül talán lehetne élni, de nem érdemes.

- Gábor Gina/fmh.hu -