2010. december 31., péntek
2010. december 24., péntek
Boldog karácsonyt kívánunk!
Ady Endre: Karácsony
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
Címkék:
karácsony
2010. december 20., hétfő
Nemes Levente a tábor vendége
Kedves Táborozók!
2011. február 12-13-án, Tiszakécskén ismételten randevúznak a citerazene szerelmesei. Ha már tábor, akkor természetesen vendégművész is érkezik hozzánk, aki előadásával színesíti a tábor életét. Február 12-én, szombaton A Citerázzunk Együtt szakmai továbbképzés vendége Nemes Levente lesz.
Levente 12 húros gitáron játszik és többnyire verseket zenésít meg és népdalokat dolgoz fel. Hangszereit egyedi módon átalakítja és húrozza fel, hogy a koboz-lant-citera hangzásvilágát tárja elénk. Autodidakta módon tanult meg zenélni. 2008-ban jelent meg első önálló lemeze Tündérmenet címmel, majd 2010-ben a második albuma Álarc mögül címmel látott napvilágot. Folyamatban van egy olyan lemez készítése, amelyen népdalfeldolgozások kapnak helyet. Szóló pályafutása mellett a Temüdzsin formációban is zenél.
Címkék:
citeratábor,
Citerázzunk Együtt,
előadás,
Tiszakécske
2010. december 18., szombat
Ellopott hangszereket keresünk
December 17-én, Budapest VII. kerületében a Dohány utca elején a a Zsinagóga mellett feltörték a kocsinkat és elvitték a következő két hangszerünket...
Kérjük, ha látjátok valahol, vagy valaki eladásra kínálja Nektek, szóljatok: Kovács Laci (20)961-69-69 vagy Nagy Vivi (30)30-40-103
Ha tehetitek, küldjétek tovább!
2010. december 9., csütörtök
Muzsikás karácsonyi koncert
2010. december 20. 20:00 - 22:00
MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2010 a Muzsikás zenekar életében az elmélyülés, koncentráció, és alkotás éve. Tizenöt évnyi folyamatos utazás után idén dolgozzák fel azt a roppant mennyiségű muzsikát, inspirációt és ötletet, amely a koncertek és fellépések alatt vált sűrű szövetté a zenészek lelkében. A muzsika, amely ebben az évben a Karácsonyi koncerten válik első alkalommal hallhatóvá, lenyomatát képezi annak az anyagnak, amely Magyarország első számú folk vonósnégyesének következő éveit befolyásolja. Az ősbemutató mellett az ünnep közeledtéhez kapcsolódva karácsonyi dalok és egyéb kincsek kapnak helyet a Muzsikás évzáró koncertjén. Állandó vendégművészként, a csodálatos moldvai csángószármazású énekesnő – Petrás Mária – mellett egyéb meglepetésekkel is készül a csapat erre a nagyszabású fellépésre.
Rendező: Mamazone Kft.
Jegyárak: 2500, 3900, 4900, 5900 Ft
Utolsó óra Megjelent a teljes Új Pátria sorozat
Végéhez közeledik a világon egyedülálló Jövőnk Öröksége projekt: elkészült az 50 CD-ből álló Új Pátria sorozat, valamint négy könyv (a tervezett hétből) az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával. Az Új Pátria sorozat egy-egy példányát 400 európai könyvtár és szervezet kapja meg, így minden eddiginél könnyebben kutatható, megismerhető lesz a Kárpát-medence hangszeres népzenéje.
Az Új Pátria sorozat az egész Kárpát-medence hangszeres népzenéjéből - az Utolsó Óra program keretében gyűjtött több ezer órányi anyag felhasználásával - készített reprezentatív válogatás.
A Jövőnk öröksége XX. → XXI. elnevezésű projektet az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 800 ezer euróval (kb. 220 millió forinttal) támogatta: ebből többek között 50 CD jelenik meg Új Pátria néven – az első 28 CD-t augusztusban mutatták be a sajtónak, a hiányzó 22 lemez pedig már megérkezett a nyomdából, így teljes az 50 darabos sorozat.
Az első 28 CD-n például erdőalji, észak-mezőségi, gyergyói, szilágysági, vízmelléki, zempléni, szatmári népzene, a most elkészült 22 lemezen pedig többek között borsodi, vajdasági, Kassa vidéki, Kis-Szamos menti muzsika hallható.
A több ezer órányi felvételből az adott tájegységeket tökéletesen ismerő szerkesztők (Agócs Gergely, Árendás Péter, Avar Panni, Bodor Anikó, Juhász Zoltán, Kelemen László, Konkoly Elemér, Németh István, Pávai István, Vavrinecz András, ifj. Vitányi Iván) válogatták ki azokat a felvételeket, amelyek leginkább megidézik egy-egy vidék hangszeres népzenéjének jellegzetességeit, hangulatát, sokszínűségét.
A CD-k egyelőre darabonként ezer példányban jelennek meg, ezekből 400 darabot Európa nagyobb könyvtáraiba, zeneiskoláiba, folklórarchívumaiba juttatnak el, hogy a kontinens bármely pontján megismerhető legyen a magyar népzenei kincs (a felvételekbe - lemezenként 2-3 számba - bele lehet hallgatni a Fonó honlapján, 2011 márciusára pedig a teljes gyűjtés meghallgatható, kutatható lesz a Hagyományok Háza honlapjáról/ www.hagyomanyokhaza.hu / elérhető adatbázisban).
Az újonnan megjelent 50 lemez már most megvásárolható! Az érdeklődők a Fonó Budai Zeneház hamarosan induló webáruházában vásárolhatják meg a CD-sorozatot.
A webáruház indulásáig is van mód a vásárlásra utánvétellel. Kérjük küldje el a rendelését a webaruhaz (kukac) fono.hu e-mail címre, amely tartalmazza lemez pontos címét, a darabszámát és az Ön nevét, pontos címét a és munkatársaink válaszlevélben pontosan tájékoztatják a vásárlás kondícióiról.
A bevételt a program folytatására fordítják.
A Fonó és a Hagyományok Háza távolabbi tervei között szerepel, hogy amint sikerül a munka anyagi fedezetét előteremteni, ismét kiadják a korábban az Új Pátria sorozatban megjelent 18 CD-t. Ezen kívül újabb lemezeket is szeretnének megjelentetni, hiszen az Utolsó Óra gyűjtései közül még kiadatlan például Bálványoscsaba, Csabaújfalu, Alsójára, vagy éppen Aknaszlatina hangszeres népzenei öröksége. További terv, hogy a táncgyűjtésekből is kiadnak egy DVD-sorozatot.
A Jövőnk öröksége XX. → XXI. projekt keretében hét könyv is megjelenik, ezek közül négyet mutatunk be:
Borsi Ferenc: A hagyományos citera, CD-melléklettel
Elsősorban a zeneiskolák tanulói számára készült kötet kottákkal és eredeti felvételekkel.
Juhász Zoltán: Székelyföldi furulyaiskola, CD-melléklettel
Elsősorban a zeneiskolák tanulói számára, 152 eredeti népzenei felvétel, mp3-as formátumban.
Barvich Iván: A tamburabrácsa CD-melléklettel
A kötet a tambura iránt érdeklődőknek szól, korosztálytól függetlenül. A mellékleten az elmúlt száz év tamburás felvételeiből, elsősorban az MTA Zenetudományi Intézet gyűjteményének darabjaiból kapunk reprezentatív válogatást.
Patria néprajzi felvételek (szerkesztette Sebő Ferenc)
Kötetünk tartalmazza a Patria sorozat megjelenésével kapcsolatos teljes meglévő dokumentációt és a hangfelvételek történetéről készült legfontosabb beszámolókat, valamint tanulmányokat. A mellékelt lemezen az eredeti Patria lemezek 20 népmeséje hallható. A mintegy háromórányi anyag még nem jelent meg modern kiadásban. Most mp3-as formátumban válik hozzáférhetővé.
Fonó Budai Zeneház
Címkék:
Fonó,
hagyományok háza
Prima Primissima Díjas a Csík Zenekar
Nem mindennapi elismerésben, a Prima Primissima Díjban részesült az 23 éve működő és egyre népszerűbb, Csík Zenekar, a magyar népzene hiteles tolmácsolója.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Mindenkinek, aki megtisztelte Zenekarunkat bizalmával, szavazatával, és támogatott Bennünket, hogy e nívós elismerésben részesülhessünk. - ezekkel a szavakkal köszönte meg a kecskeméti zenekar a sok támogatást, és a közönség töretlen szeretetét, mely végül a díj elnyeréséhez vezetett. A Csík Zenekar, az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választott, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Elmondhatjuk, hogy a népzene és a könnyűzenei műfajok eddig soha nem alkalmazott, igazán érdekes és sikeres ötvözését egy új műfaj megteremtésével hozták létre.
Lantos Csaba
Kecskeméti Televízió
Címkék:
csík jános,
csík zenekar,
prima primissima
2010. december 2., csütörtök
Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok XII. országos találkozója Mezőtúron
A mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület szeretettel meghív mindenkit 2010. 12.05. 14.00 órára, Mezőtúrra a Közösségi Házba, a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok XII. országos találkozójára.
Fellépnek:
Kökény Citerazenekar - Kunbaracs
Húrszaggatók Citerazenekar - Hatvan
Kis Tücsök - Perbál
Sóvirág Citerazenekar - Dévaványa
Cimbora Citerazenekar - Mezőtúr
Tücsök Citerazenekar - Mezőtúr
Iringó Citerazenekar - Mezőtúr
Bíró László - Mezőtúr
Bíró Szabina - Mezőtúr
Bóka Kamilla - Mezőtúr
A rendezvény után táncház a Dávaványai Népi Zenekarral! Vezetőjük : Erdei Attila
Szakmai zsűri:
dr.Gerzanics Magdolna - népzenekutató
Lengyel Erzsébet - A KÓTA Jász-Nagykun-Szolnok megyei Elnöke
Birinyi József - A KÓTA Társelnöke
Elindult a Folkbeats szavazás
Közel 100 zenekar jelentkezett a Folkbeats tehetségkutató fesztiválra. 100 zenekar közül 2 (másnak akár több) ismerős zenekar is feltűnik, ezért kérünk titeket hogy támogassátok őket szavazatotokkal, hogy bekerüljenek az élő műsorokba!
Gyöngyharmat Együttes - Pécel - Autentikus népzenei Kategória
SZAVAZOK
Régiposta zenekar - Tiszakécske - Világzene kategória
SZAVAZOK
Fontos tudnivaló, hogy a szavazáshoz elsőnek regisztrálni kell a port.hu oldalon!
Címkék:
folkbeats,
Gyöngyharmat,
régiposta
2010. december 1., szerda
Elindult a CITERATABOR.HU
Kedves Bloggerek!
A tábor hivatalos honlapja a WWW.CITERATABOR.HU ezúton szeretettel meghív benneteket, hogy tekintsétek meg működőképes mivoltában! :D
Jó böngészést!
A tábor hivatalos honlapja a WWW.CITERATABOR.HU ezúton szeretettel meghív benneteket, hogy tekintsétek meg működőképes mivoltában! :D
Jó böngészést!
Címkék:
citeratabor.hu
2010. november 15., hétfő
CITERÁZZUNK EGYÜTT 2011-ben is
Kedves citerások!
2011-ben is megrendezzük a hagyományos, "CITERÁZZUNK EGYÜTT" Intenzív citerás továbbképzésünket Tiszakécskén!
Várunk minden népzene, népművészet iránt érdeklődőt!
A továbbképzés ideje: 2011. február 12 - február 13.
Helye: Tiszakécske, Móricz Zsigmond Kollégium
Elhelyezés: 3-4 ágyas szobákban (Csoportoknak lehetőség van nagyobb létszámú szobát foglalni!)
Részvételi díj :
9500 Ft
(A részvételi díj magában foglalja az étkezést, a szállást és az oktatási költséget. Igény szerint pénteken - február 11-én - is tudunk szállást biztosítani 1750 Ft-os áron)
Szakmai Oktatók:
Bódi György - A Tisza'83 Citerazenekar tagja, a hatvani Húrszaggatók Művészeti vezetője
Kovács László - A Népművészet Ifjú Mestere, a Gyöngyharmat együttes Művészeti Vezetője
Szabó Ferenc - A Lókötők Citerazenekar és a Pacsirta Citerazenekar Művészeti Vezetője
A Továbbképzés szakmai irányítója : Szőke Péter - A Népművészet Ifjú Mestere, a Tisza'83 Citerazenekar Művészeti Vezetője
Jelentkezés és Bővebb információ:
E-mail : info@citeratabor.hu ill. jelentkezes@citeratabor.hu
Tel: +36703721022
Címkék:
citera,
citeratábor,
Citerázzunk Együtt,
Tiszakécske
Etnoklub - Csík zenekar
Csak mert sokan szeretitek... :)
A Csík zenekar az Etnoklub vendége
(Ha a videó nem indul el, akkor Jobb klikk - lejátszás)
forrás : Duna Tv Videotár
Az Etnoklub honlapja elérhető ITT!
A Csík zenekar az Etnoklub vendége
(Ha a videó nem indul el, akkor Jobb klikk - lejátszás)
forrás : Duna Tv Videotár
Az Etnoklub honlapja elérhető ITT!
Címkék:
csík jános,
csík zenekar,
etnoklub,
katona erika
2010. november 11., csütörtök
Új dal a Cimbalibandtől
Hallgasd meg az új Cimbaliband dalt!
Fenn a csillag by cimbaliband
Ha még ennél is többre vagy kíváncsi, akkor most a www.cimbaliband.hu oldalon 2 újrahangszerelt dalt is letölthetsz!
Címkék:
Cimbaliband,
Unger Balázs
Fonó15
A Fonó őszi, jubileumi koncertsorozatába visszavárja mindazokat az előadókat, akik szorosan kötődtek, kötődnek a Fonóhoz.
November 19-én, pénteken 20 órától a Dresch-Lukács duó, a Tárkány Művek és a Csík zenekar ad egymásnak zenei randevút.
Mi köti össze a Dresch-Lukács duót, a Csík zenekart a Tárkány Műveket? Mi az, ami a közös? Talán, a közös hagyományon túl a népzenei hagyomány való bátor használata, átértelmezése és új ízekkel való fűszerezése.
Dresch Mihály-Lukács Miklós duó
Az estet egy eddig sosem hallott produkció vezeti be. A Dresch Quartet két tagja, a hazai etno jazz és folk két kimagasló egyénisége ad duó koncertet. Külön-külön is elképesztő tudás és invenció jellemzi őket, de együtt minden bizonnyal valami felejthetetlent fognak nyújtani.
Érdemes időben érkezni, erről nem szabd lemaradni! Misi és Miki koncertjüket követően majd néhány szám erejéig csatlakoznak a Csík Zenekarhoz.
Tárkány Művek
Mi jut eszébe egy külföldinek a magyar zenéről? A népzene, a számtalan magyar dzsesszmuzsikus – s végül, de nem utolsó sorban: Bartók Béla. Ezek a hazai kincsek mind tartópillérei a Tárkány Művek zenei világának.
A zenekar, melyet kevesebb, mint két éve alapított a zeneszerző-dalszövegíró és a Tárkány Művekben cimbalmon játszó Tárkány-Kovács Bálint, egy igazi és kivételes örököse a két világháború közötti sanzonos dalkultúrának és magyar dzsessz, folk hagyománynak, Bartók Béla szellemiségének hatásával. Azonban ezeken a felismerhető zenei gyökereken túl, a Tárkány Művek dalai mégis összehasonlíthatatlanok és egyediek.
A zenekar 2010 májusában jelentette meg első lemezét „Arcomba az arcod vésted” címmel és gyorsan a hazai közönség kedvenc produkciói közé került. A Tárkány Művek egy új kortárs zenei nyelv megteremtésére törekszik, amely a magyar népzenei és a nemzetközi improvizatív zenei hagyományokon alapszik. Ezeknek technikáit, dallamait, harmonizálását, ritmizálását, hangszerelését ötvözi. A dzsesszhez adott balkáni ízek, sanzonos hangulatok és népdalok a Tárkány Művek lenyűgöző világában találkoznak.
A zenei témákat általában tradicionális népzenei dalokból merítik, s a sosem hallott, különleges hangszerelés teszi mindezt feledhetetlenné. A cimbalom, szaxofon, brácsa, fuvola, gardon, klarinét és bőgő különleges együttese Paár Julianna szépséges hangjával gazdagodik.
Ez az új zenei nyelv a Tárkány Művek ifjú muzsikusait és annak közönségét is új impulzusokkal gazdagította. A dalok slágeresek, de nem egyszerűsített sémákra épülnek, a népzenei hagyományra építkeznek, de nem autentikusak.
.
A muzsikusok mellett főleg a Tárkány Művek szép, tehetséges és karizmatikus énekesnőjének, Paár Juliannának és a zeneszerző-komponista-cimbalmos Tárkány-Kovács Bálintnak köszönhetően a zenekar egyszerre nyűgözte le a dzsessz, a népzene és a pop különböző műfajának kedvelőit is. MySpace oldalukat több, mint 60 000 alkalommal keresték fel és koncertjeik az ország összes városában sikert aratnak.
A Tárkány Művek, ez a fiatal dzsessz és népzenészek alkotta lelkes csapat egy magyar szuvenír, egy törékeny és különleges kincs, mely élőben ugyanolyan különleges zenei élményt nyújt, mint lemezen.
Ezen az estén egy-egy dalban a Tárkány Művekkel a Csík Zenekar egy-egy zenésze is színpadra lép, az idősebb és a fiatalabb népzenei generáció színpadi találkozásának örömére. Hogy melyik dal is ez, legyen meglepetés a koncertre érkezők számára!
Tárkány Művek
Tárkány-Kovács Bálint - cimbalom
Paár Julianna - ének
Kováts Gergő - szaxofon
Papp Endre – brácsa
Bognár András - bőgő
Csík Zenekar
A Csík Zenekar fonós koncertjei mindig különlegesek, hisz a zenekarnak a Fonó a kiadója, itt próbálnak, megszámlálhatatlan táncháznak és koncertnek voltak a házban a fószereplői. Csik Jancsiék mindig valami különleges produkcióval készülnak a Fonó beli fellépésükre, igy lesz ez most is.. Annyit elárulhatunk, hogy többek között bemutatnak egy új számot is, mely egy népdalra épül és a szövegében Lovasi András is "bedolgozott" és a zene is meg lesz egy kicsit bolondítva!
Mai világunk zenei élete rendkívül sokszínű, nemcsak a műfajok, stílusok, hanem az előadók sokaságát tekintve is. Ennek a színkavalkádnak egyik igazán érdekes és izgalmas színfoltja, Magyarországon immár 22 éve működő Csík Zenekar, amely elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója.
Ezeket az éveket elsősorban a népzene megismerésére, tanulására, majd később továbbadására szánták koncerteken, táncházakon Magyarországon és külföldön egyaránt.
A 90 -es években kezdődött a zenekar kapcsolata a Fonóval elsősorban Lukács Józseffel és László Sándorral és valóban a zene kapcsán, hiszen az akkor bolíviai népzenét játszó zenekaruk a Los Gringos egy lemez felvételére hívták Csík Jánost és onnan a barátság és a későbbi közös munka alapja. Az évek során a bizalom azt hiszem megtérült mindkét oldalról, amit a megjelent 7 CD kiadvány igazol, hiszen még mindig a Fonó Records a Csík zenekar kiadója.
Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Ezt a népzene és a könnyű műfajok eddig soha nem alkalmazott, igazán érdekes és sikeres ötvözésével bátran mondhatjuk, hogy egy új műfaj megteremtésével hozta létre.
A zenekar 1991-ben a Népművészet Ifjú Mestere címet, 1992-ben a Kiváló Művészeti Együttes díját kapta. 1998-ban Közművelődésért díjat, 2007-ben a Fonogram díjat, 2009-ben Magyar Örökség és Kodály Zoltán díjat kapta. 2010 márciusában Csík János a zenekar vezetője a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését vehette át. A zenekart idén jelölték a Príma Primisszima díjra.
Az utóbbi évtizedekben a rockzene színesítette magát a népzenével, a Csík Zenekar muzsikájában a népzene öleli magához a rockzenét, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcseit, és látva a mai változó világunkat mozgató pop és rockzene sok embert megérintő sodró erejét."
(Csík János)
Csík Zenekar
Barcza Zsolt - cimbalom, harmonika,
Bartók József - bőgő,
Csík János - hegedű, ének,
Kunos Tamás - brácsa,
Majorosi Marianna - ének,
Makó Péter - fúvós,
Szabó Attila - hegedű, gitár, ének
Belépő: 2000.-Ft elővételben, 2500.-Ft a koncert napján, diákigazolvánnyal: 200.-Ft
Címkék:
budapest,
buli,
csík zenekar,
Dresch Mihály,
Fonó,
program,
Tárkány Művek
"Dunának, Murának egy a hangja" a muravidéki magyarság kulturális bemutatkozása Budapesten
"Dunának, Murának egy a hangja"
Kárpát-medencei Magyar Népművészet - Elfeledett nyugati végeken sorozat
2010. november 12. péntek 18 óra
Polgárok Háza, 1089 Bp. Visi u. 6.
Muravidéki hímzőszakkörök, népi iparművészek és a Dobronaki Petőfi Sándor Művelődési Egyesület (dobronaki hímestojások) kiállítását megnyitja: dr. Göncz László, magyar nemzetiségi országgyűlési képviselő (Szlovénia)
18.30: "ÜZEN A MURAVIDÉK" - műkedvelő csoportok estje
Dobronaki Nótázók és Kardos Endre művészeti vezető: muravidéki népdalok
Zenei aláfestést szolgáltat: ifj. Horváth Károly és Kardos Endre Bozi
Verset mondanak: Zadravec Szekeres Ilona, Bacsi Jasna, Gal Desire,Časar Sebastijan.
Muravidék Néptáncegyüttes – Muravidéki táncok és Századok táncai című koreográfiái.
Az est végén muravidéki étel- és ital-különlegességekkel kínálják a közönséget!
A belépés díjtalan, adományával kérjük támogassa a rendezvény létrejöttét!
Bankszámlaszám: 10300002-20210799-00003285 (Szövetség a Nemzetért Alapítvány)
Továbbiak a rendezvénysorozatról: http://polgarokhaza.hu/index.php?mid=14
Folkbeats népzenei és világzenei tehetségkutató
Nem hétköznapi fődíjjal került meghirdetésre a Folkbeats népzenei és világzenei tehetségkutató. Az amerikai turné fődíjával kecsegtető fesztiválsorozatra még jelentkezhetnek az érdeklődő előadók határon innen és határon túl.
Határidő: NOVEMBER 30.!
Elindult a Folkbeats zenekarok profil oldala is a Port.hu Zene oldalon, ahol december 1-től szavazni is lehet majd arra a 40 zenekarra, akik februártól részt vesznek az élő versenyekkel, ismert előadók koncertjeivel egybekötött fesztiválsorozaton.
Részletek a www.folkbeats.hu oldalon!
Világzenei kategóriában részt vesz a versenyen a tiszakécskei Régiposta zenekar is!
Címkék:
folkbeats,
tehetségkutató,
verseny
2010. november 10., szerda
20 éves a Lukanényei Citerazenekar
A Lukanényei citerazenekar fennállásának 20. évfordulója alkalmából szeretettel meghívjuk Önt az ünnepi müsorunkra, mely 2010. november 13-án 17.00 órakor kerül megrendezésre a helyi kultúrház nagytermében.
Címkék:
évforduló,
Felvidék,
felvidéki citerások,
Lukanénye
2010. november 9., kedd
XII. Országos Citeratalálkozó - Naszvad
A 12. Alkalommal megrendezett vándor seregszemlére 22 citeraegyüttes küldte el jelentkezét, és ebből 21 csoport meg is jelent 2010. október 16-án a naszvadi Művelődési Központban, ahol délelőtt 10:00 órától kezdődött a regisztráció, majd 11:00 órakor lépett színpadra ez első zenekar, miután Sporny Sarolta, az ímelyi Csemadok alapszervezetének elnöke megnyitotta a XII. Országos Citeratalálkozót. Ezek után a műsorvezető Holop Ferenc irányítása mellett a következőképpen léptek színpadra a többiek:
1, Kisbokréta citerazenekar - Kürt
2, Pengettyű citerazenekar - Jóka
4, Lukanyényei citerazenekar - Lukanyénye
6, Százdi citerazenekar - Százd
7, CiRock citerazenekar - Ímely, Naszvad
8, Fürge Ujjak citerazenekar - Királyrév
9, Pengető citerazenekar - Párkány
10, Cidrus citerazenekar - Jóka
11, Almácska citerazenekar - Szímő
12, Horváth Margit & Bedecs Ilona - Naszvad, Komárom
13, Sarló citerazenekar - Nyárasd
14, Lenicky Erik szólista - Ipolybalog
15, Faboto citerazenekar - Nagykapos
16, Hunor citerazenekar - vegyes
17, Szíkes citerazenekar - Ímely
18, Dióhéj citerazenekar - Diószeg
19, Buzitai citerazenekar - Buzita
20, Rimóczi Gábor szólista - Nagycsalomja
21, Viza citerazenekar - Naszvad
A 142 citerás, különböző összeállítású zenekarokban, déután 3 óráig váltva egymást próbálta meggyőzni a zsűrit, hogy az eltelt egy év alatt, az utolsó citeratalálkozó óta mennyit fejlődtek. A zsüri elnökének, Borsi Ferencnek és a másik zsűritagnak, Szőke Péternek komoly problémát okozott a legjobb zenekar megnevezése, mivel elmondásuk szerint a csoportok nagy része kiemelkedően magas színvonalú műsort mutatott be, ám ennek ellenére dönteniük kellett, és az eredményhirdetésnél a Sarló citerazenekart nevezték ki a seregszemle győzteseként.
A közel egy órás szünetben Michal Müller, csehországi citeraművész work Shop bemutatóját láthatták és hallhatták az érdeklődők, továbbá megtekinthették Naszvad község Tájházát is.
Az eredményhirdetés 16:00 órakor kezdődött, és először az ímelyi polgármester különdíját adta át Tyukos Ferenc mérnök, Ímely község polgármestere, mégpedig a Buzitai zenekarnak, miután rövid beszédében kiemelten szólt a községek közötti együttműködésről, és a népzene fennmaradását biztosító támogatásokról egyaránt. A naszvadi polgármester különdíját Dr. Haris József, Naszvad község polgármestere adta át a Lukanyényei citerazenekarnak, és hozzászólásában köszönetet mondott a Csemadok Országos Tanácsának, hogy ez alkalommal Naszvadot szemelték ki a seregszemle lebonyolításának helyszínéül, majd köszönetét fejezte ki a rendezőknek, és biztosította az összes jelenlévőt, hogy Naszvadon mindig nagy szeretettel fogadjuk a visszatérőket. Ezek után az Ímelyi Csemadok Alapszervezet díját Sporny Sarolta, az ímelyi szervezet elnöke adta át a Faboto zenekarnak, majd Dobosi Róbert a Csemadok Alapszervezete Naszvad különdíját a Fürge Ujjak citerazenekarnak adta át sok szeretettel. A különdíjak kiosztása a komáromi Regionális Művelődési Központ különdíjával folytatódott, amelyet a Százdi citerások tudhatnak magukénak, majd Szőke Péter a Tiszakécskei citerás tábor vezetője ajándékozott meg több citerást a táborban való részvételi joggal. Ezek után a citerahúrokat gyártó Cordon Stúdió tulajdonosa, Szilágyi Zoltán adta át különdíját , ezesetben kb. fél évre elegendő citerahúrkészletet. A Csemadok Művelődési Intézetének díját Balogh László adta át, a fesztivál fő díját, az aranyozott vándorserleget pedig Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke nyújtotta át a nyárasdi Sarló együttes vezetőjének.
A díjátadások után Huszár László, a Csemadok Művelődési Intézetének vezetője szólt a jelenlévőkhöz, majd gazdára találtak a szervezők, az ímelyi és a naszvadi Csemadok Alapszervezet ajándékai is, amelyből jutott minden résztvevő citerazenekarnak.
A díjátadó ünnepség után a zenekarvezetők elvonultak a zsűrivel együtt, hogy megvitassák a nap eseményeit, és szakmailag értékeljék a produkciókat.
A nap folyamán kísérő rendezvényként láthatóak voltak Gáts Tibor, a Magyar Népművészet Mestere címmel rendelkező citerakészítő hangszerei, továbbá Nagy Balázs tekerő- és tekerőlant-készítő hangszerei ugyanúgy, mint a Cordon Stúdióban gyártott citerahúrok kiállítása, valamint Mihalek Anna néni gyűjteményéből készített Ímelyi Népviseletek-kiállítás. A kísérőrendezvények fényét bizonyosan Birinyi József és András, Európa-szerte ismert hangszergyűjteménye emelte a csúcsokra. A 1200 darabos hangszergyűjteményből ezesetben vagy 450 hangszer került bemutatásra.
A hangszergyűjtemény megnyitója 16:30 órakor kezdődött, ahol a gyűjtő, Birinyi József vagy 70 hangszert megszólaltatott, és hozzájuk rövid, érdekes történeteket fűzött. A nézők elmondása szerint Birinyi József hangszerbemutatóját órákon keresztül lehetett volna hallgatni, annyira lenyűgöző és érdekes volt, ám a kiszabott műsoridő miatt rövidre kellett, hogy fogja mondókáját.
A hangszerkiállítás megnyitója után Holop Ferenc műsorvezető Hrubik Bélát, a Csemadok Országos Tanácsának elnökét szólította, tartsa meg ünnepi beszédét a gálaműsor megkezdése előtt. Hrubik Béla emlékeiből vett témában szólt a citerásokról, a velük szoros kapcsolatokról, a zenéről, és a rendezvények fontosságáról, majd megköszönte a szervezőknek, élükön Dobosi Róbertnek, a Csemadok Alapszervezet Naszvad elnökének a kimagaslóan magas színvonalú rendezést, és sok sikert kívánt a további munkához mindenkinek.
Hrubik Béla beszéde után kezdetét vette a gálaműsor, melyben a szereplők a következő sorrendben léptek színpadra:
1, Táltos együttes - Magyarország
2, Hunor citerazenekar - Szlovákia vegyes
3, Buzitai citerazenekar
4, Ágh Erika mesemondó Ímelyről
5, CiRock citerazenekar
6, Michal Müller citeraművész - Csehország
7, Fürge ujjak citerazenekar
8, Sarló citerazenekar
9, Magyar Nándor nótaénekes ifj. Szőllőssi Sándor és cigányzenekara kíséretében
10, Viza és barátai formáció
11, Tisza '83 citerazenekar - Magyarország
A műsorban fellépők nagy megelégedésére a közönség tapssal bőven jutalmazott minden szereplőt, és a 22:00 óráig tartó gálaműsor után kellemes élményekkel feltöltődve indulhatott haza.
Az egésznapos rendezvény szereplőinek, a rendezőknek és a meghívott vendégeknek még ezzel sem ért véget a nap. Az Éder vendéglőben, ifj. Szőllőssi Sándor és cigányzenekara által nyújtott zenei élmények mellett fogyaszthatták el a vacsorát, majd az édességeket, és az imelyi borospincékből kapott fehér és vörös borokat. Megbeszélték a nap eseményeit, a jövőbeni terveket, majd a késő éjszakai órákban, mindenki kellemesen elfáradva, kellemes élményektől és szép emlékektől feltöltődve indult haza.
forrás: csemadokmaszvad.sk
Címkék:
Csemadok,
Felvidék,
felvidéki citerások,
naszvad
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)