XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó
Az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ 2009. szeptember 17. és 20. között huszonkettedik alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Népzenei Találkozót, mely az autentikus magyar népi kultúra Kárpát-medencei értékeinek népszerűsítését tűzte ki célul.
Az 1967-ben indult Kecskeméti Népzenei Találkozó a magyar népi kultúra XX. és XXI. századi reneszánszában központi szerepet játszik. Elősegíti annak a társadalmi (alkotói – befogadói) közegnek a kialakulását, amely népi kultúránk, népzenei anyanyelvünk autentikus gyökereit kívánja megismerni és megismertetni itthon és külföldön egyaránt.
A 42 éves rendezvény hagyományaiból eredően is mindig összművészeti jellegű volt. Nemcsak a népművészet valamennyi ágának (énekes és hangszeres népzene, tárgyalkotó és díszítőművészet) bemutatására törekszik, hanem a társművészeti ágak (irodalom, komolyzene, képzőművészet) egyidejű jelenlétére is. E nagy múltú rendezvényt, amelynek révén Kecskemét és térsége a népzene fővárosává válik, idén második alkalommal a Hagyományok Házával közösen rendezzük meg.
Az összművészeti jelleg mellett a fesztiválon a főszerep a népzenéé, az Alföldről, Felvidékről, Dunántúlról, Moldvából és Bukovinából, valamint Erdélyből hívunk meg hagyományőrzőket, előadókat, együtteseket, zenekarokat az idősebb és fiatalabb nemzedékből. A rendezvénysorozatot tudományos tanácskozás egészíti ki, olyan szakemberek részvételével, akik a népzene gyűjtésével, kutatásával, archiválásával, illetve e szerteágazó tevékenység társadalmi hasznosulásának kérdéseivel foglalkoznak.
Závada Pál írásai alapján irodalmi esten mutatjuk be a népzene irodalmi kötődését.
A II. Prímásverseny keretében megmérettetési és bemutatkozási lehetőséget biztosítunk fiatal népzenészeknek, az autentikus népzenét művelők újabb generációjának, akik szakmai zsűri előtt mérik össze tudásukat.
A találkozón helyet kap a tárgyalkotó népművészet is: a város főterén kézműves vásár és mesterségbemutatók várják az érdeklődőket. Válogatást mutatunk be az országos szálasanyag kiállítás anyagából, dr. Varga Ferencné himző népi iparművész minitárlaton mutatkozik be.
Fotó- és dokumentumkiállítással emlékezünk meg Vikár Béláról.
A népzene minél szélesebb körű megismertetése érdekében népzenei matinék, rendhagyó órák, táncházak, gálaműsorok szerepelnek a programban. A XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó a tárgyi, szellemi örökségünk megőrzését, hagyományaink, a népi kultúra értékeinek közkinccsé tételét szolgálja.
PROGRAMOK
Szeptember 17.
18 óra
XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó megnyitója
Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakának hallgatói.
Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
19 óra
"Jadviga nótája"
Fonó Zenekar a Fonó Zenekar és Závada Pál előadóestje
Helyszín: a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
A Fonó Zenekar különleges helyet foglal el a magyarországi folkzenei palettán. A szerteágazó művészeti ágak különféle képviselőivel együttműködve olyan „közelítések” kimunkálásán fáradozik, melyek során sem a népzene, sem a „közelített” műfaj nem lényegül át, mégis mindkettőt egy szokatlan, újfajta megközelítésben láttatja a közönséggel. Ennek az ars poeticának másik sajátossága az, hogy a kitekintés nem kizárólag más zenei műfajok felé történik, hanem a magyar művészeti élet légterében nagyobb ívű összefüggésekre is képes rámutatni. Az elmúlt években ugyanis gyakran előfordult, hogy a Fonó Zenekar koncertjein a különféle zenei műfajok (jazz, rock, pop, klezmer, komolyzene, stb.) képviselői mellett írók, költők, színművészek, fotóművészek és építészek is megfordultak. E műfajteremtő törekvések egyik nagysikerű produkciója az az előadóest, melynek vendége a kortárs magyar szépirodalom egyik kiemelkedő képviselője, Závada Pál. Az előadáson az író saját regényeiből olvas fel olyan részleteket, amelyek kapcsolódnak ahhoz az értékrendhez, ahhoz a világlátáshoz, melynek érzékeltetését a népzene dallamai és kifejezésmódjai egy másik szemszögből, de hasonló hitelességgel szolgálják. A Fonó Zenekar az idézetekhez illeszkedő, hagyományhű népzenei feldolgozásokkal varázsolja közénk a délalföldi román gazdák, a gömöri magyar pásztorok, a sárosi, honti származású szlovák telepesek, vagy éppen a néhai felső-tiszavidéki zsidó közösségek kultúrájának hangulatát.
Szeptember 17-18. délelőtt
Népzenei matinék Kecskemét és kistérsége oktatási intézményeiben
Rendhagyó óra Népzenei együttesek, énekesek, hagyományőrzők népzenei bemutatói, rendhagyó énekórái, táncházai Kecskemét és a kistérség általános és középiskoláiban.
Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakának hallgatói.
Szeptember 18.
8 óra
Országos Kálmán Lajos Középiskolás Népdaléneklési Verseny
Országos Kálmán Lajos Középiskolás Népdaléneklési Verseny Szervező: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete
Helyszín: Református Gimnázium díszterme
14 óra
II. Kecskeméti Prímásverseny
Prímásverseny Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
A Hagyományok Háza és a kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ közösen meghirdetett prímásversenye táncházzenész hegedűsök számára.
Zsűri elnöke: Virágvölgyi Márta
Zsűri tagjai: Radics Ferenc, Vizeli Balázs, Szabadi Vilmos, Vavrinecz András
19 óra
Hagyományőrző gálaműsor
Hagyományőrző gálaműsor A 150 éve született Vikár Béla folklórkutató emlékének szentelt gálaműsorunkban mutatjuk fel, hogy a Kárpát-medence különféle régióiban máig élő gyakorlatként találkozhatunk az éneklés, muzsikálás, vagy a tánc hagyományával.
Szerkesztő: Agócs Gergely
Helyszín: Főtér
21 óra
Táncház
Táncház Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
Szeptember 19.
1
0 óra
Tudományos tanácskozás
A népzene gyűjtésének szemléletmódjai és módszerei Vikár Bélától napjainkig
A tanácskozásra szeretettel várjuk mindazokat a szakembereket, akik a népzene gyűjtésével, kutatásával, vagy archiválásával foglalkoznak, valamint minden olyan érdeklődőt, akit foglalkoztatnak a népzene dokumentálásának, illetve e szerteágazó tevékenység társadalmi hasznosulásának kérdései.
Előadók:
Sebő Ferenc: Vikár Béla népzenei gyűjtései
Pávai István: A táncházmozgalom hatása az erdélyi népzene gyűjtésére
Kelemen László: Az "Utolsó Óra" - mérföldkő a népzene gyűjtésének módszertanában
Agócs Gergely: A zenefolklorisztikai terepkutatás lehetőségei és határai az ezredfordulón
Vavrinecz András: Szatmár népzenei térképének kialakulása
Juhász Zoltán: A gyűjtő visszatér
Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakának hallgatói.
Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
10-12 és 16-19 óra
"Népzenei sokadalom" - népművészek, népzenei együttesek műsora
"Népzenei sokadalom" - népművészek, népzenei együttesek műsora A találkozón résztvevő együttesek, hagyományőrzők szabadtéri műsora.
Közreműködnek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszakának hallgatói.
Helyszín: Főtér
16-19 óra
Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak
Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak csuhébaba készítése, szalmafonás, gyöngyfűzés
Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
19 óra
"Zeng a lélek, zeng a szó" - gálaműsor
"Zeng a lélek, zeng a szó" - gálaműsor I. rész: "Táncház-Népzene" gála
A táncházmozgalom ifjú zenekari nemzedékének műsora.
Szerkesztő: Mohácsy Albert
II. rész: Berecz András: "Sinka Ének" c. lemezének bemutató koncertje
Közreműködik: Kovács Nóri (ének), Dsupin Pál (furulya)
Helyszín: Főtér
21 óra
Táncház
Táncház Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
Szeptember 20.
10-18 óra
Játszóház
Játszóház A Hagyományok Háza által szervezett játszóházban a tárgyalkotó népművészet és az egyes hagyományos, kézműves mesterségek anyagaival és technikáival ismerkedhetnek a gyerekek és családtagjaik.
Helyszín: Főtér
16-18 óra
Dél-alföldi Regionális Gyermek-és Ifjúsági Néptáncgála
Dél-alföldi Regionális Gyermek-és Ifjúsági Néptáncgála Szervező: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete
Helyszín: Főtér
Kiegészítő programok
Szeptember 15.-20.
Népművészeti kirakodóvásár
Népművészeti kirakodóvásár A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület tagjai mutatkoznak be mesterségbemutatókkal.
Helyszín: Főtér
Szeptember 19.
11-15 óra
"Hagyományos konyha"
A magyar népi konyha jellegzetes ételei - bemutató és kóstoló
Helyszín: Népi Iparművészeti Gyűjtemény
Kiállítások:
Szeptember 3-20.
"Egy gyékényen árulunk" - a kosárkötés magyar hagyományai
Válogatás a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által a szálasanyag megmunkálással foglalkozó tárgyalkotó népművészeknek meghirdetett országos pályázat nyertes alkotásaiból.
Látogatható: szeptember 3-tól 16-ig 10-18 óráig
szeptember 17- 18-án 10-20 óráig
szeptember 19-én 10-21 óráig
szeptember 20-án 10-18 óráig
Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
Szeptember 17-20.
Pásztorhangszerek - kiállítás a Magyar Hangszermíves Céh anyagából
A Magyar Hangszermíves Céh kiállításán a magyar pásztorok régi hangszerei és azok mai készítői mutatkoznak be. A tárlat egyik különlegessége az "utolsó" hagyományőrző, hangszerkészítő pásztorember, a terecskei Pál István (1919), hangszereinek és "műhelyének"bemutatása.
Látogatható: szeptember 17-18-án 10-20 óráig
szeptember 19-én 10-21 óráig
szeptember 20-án 10-18 óráig
Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
Szeptember 17-20.
A népzenekutató Vikár Béla - fotó- és dokumentumkiállítás
A Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központjának anyagából készült fotó- és dokumentum kiállítással a 150 éve született Vikár Bélára emlékezünk.
A kiállítást Pávai István, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központjának vezetője készítette.
Látogatható:
szeptember 17-18-án 10-20 óráig
szeptember 19-én 10-21 óráig
szeptember 20-án 10-18 óráig
Helyszín: Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ
A programokra a belépés díjtalan!
Részletes program olvasható a Találkozó műsorfüzetében, illetve a www.efmk.hu és www.nepzeneitalalkozo.hu weboldalon.
Információ:
Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ (Kecskemét) - Berei Andrea, Labanczné Krámos Krisztina Telefon: 76/503-880
Hagyományok Háza (Budapest) - Agócs Gergely, Telefon: 1/225-60-53
Támogatók: Kecskemét Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, Varga Birtok KFT (Izsák)
Bővebb Információ: http://www.nepzeneitalalkozo.hu