2011. január 16., vasárnap

BUSÓJÁRÁS 2011. március 3-8.

BUSÓJÁRÁS - www.mohacsibusojaras.hu

Mohács télűző-tavaszköszöntő népszokását az UNESCO, vagyis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 2009 őszén felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.


A mohácsi busójárás

A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.
A busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.

Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával is magyarázzák. A mondának – mely szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. A város 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.

A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött cifra, női bütykös harisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartották. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
Az így beöltözött busókat kísérik a jankelék, akiknek az a szerepe, hogy távol tartsák az utca népét, főleg a gyerekeket a busóktól. Hamuval, liszttel, ma már csak ronggyal vagy fűrészporral töltött zsákjukkal püfölik a csúfolódó gyerekhadat. A lefátyolozott arcú nőket és a lakodalmas viseletbe öltözött férfiakat, továbbá a karneváli jelmezű alakokat maskarának nevezik Mohácson.
Régen a tülkölő, kereplő, kolompot rázó és „bao-bao!”-t ordítozó busó csoportok tulajdonképpeni célja az volt, hogy házról-házra járva kifejezze jókívánságait, elvégezze varázslatait és részesüljön azokban az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

Mára az idegenforgalom medrébe terelt népszokás sokat veszített az eredeti hagyományokból, de látványosság szempontjából sokat nyert. A mai busójárás a régi népszokás központjában, a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák itt gyülekeznek, itt találkoznak a Dunán csónakokkal átkelt busók az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős, és más busó csoportokkal. A régi elöltöltős busó ágyú dörejére a különböző csoportok a főutcán át bevonulnak a város főterére, ahol szabad farsangolás kezdődik. Ezt követően a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor visszatérnek a főtérre és a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap. A mohácsiak azonban kedden is farsangolnak, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.

PROGRAMOK:


A BUSÓJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS LÁTNIVALÓK:

Busó Club (állandó kiállítás)
7700 Mohács, Kossuth Lajos utca 54.
Nyitva: hétfőtől péntekig 9.00-17.00, szombaton 9.00-12.00 óráig
Csoportok érkezése esetén előzetes bejelentkezés szükséges.
Telefon: (69) 302-677, (20) 331-36-71

Englert Antal
busómaszkfaragó, Népi Iparművész
7700 Mohács, Kígyó utca 7/a
Telefon: (69) 302-548, (70) 701-45-38, (70) 215-42-89
Honlap: www.englertantal.hu
E-mail: englertantal@freemail.hu

Kanizsai Dorottya Múzeum
7700 Mohács, Városház utca 1.
Telefon: (69) 311-536
Nyitva: keddtől szombatig 10.00-15.00 óráig

Kossuth Filmszínház
Mohácsi busómaszkok (állandó kiállítás)
Deák tér 3.
Telefon: (69) 510-477
Nyitva: keddtől vasárnapig naponta 10.00-16.00 óráig

Rosta Endre
maszkfaragó
Látványműhely: 7700 Mohács, Temető utca 23.
(A látványműhely előzetes bejelentkezés,
egyeztetés után látogatható.)
Telefon: (20) 57-99-830
Honlap: www.rostaendre.hu
E-mail: rosta.endi@citromail.hu, rosta.endi@gmail.hu

Elérhetőség:

Tourinform Mohács

7700 Mohács, Széchenyi tér 1.
Telefon: +36/69/505-515; +36/69/510-113
Fax: +36/69/505-504
E-mail: mohacs@tourinform.hu

2011. január 15., szombat

Már csak 1 hónap...

Szép számban érkeznek a jelentkezések a február 12-13 között rendezendő minitáborunkra! Aki szeretne eljönni hozzánk tanulni, új barátokat szerezni, Nemes Levente koncertet megnézni, táncházban részt venni, együtt zenélni és hasonló jó dolgokat csinálni, az bátran jelentkezzen honlapunkon!




Honlapunkon a letöltések menü is elérhető! A használatához kérünk mindenkit, hogy regisztráljon oldalunkon!

Három Koncert a Fonóban: Eszterlánc/Fonó zenekar/Cimbaliband - 2011. január 21. · 20:00 - 23:30

Ma lemezt kiadni anakronizmusnak tűnő elfoglaltság. Sebaj, mondják azok, akik valamikor kiadót alakítottak és mai napig is hisznek abban, hogy érdemes ezekre a kicsi csillogó korongokra rögzíteni a zenét.

Azon kiadók, akik ebben a sorozatban bemutatkoznak fennállásuk óta mindig is a mainstreamen kívül, saját elképzeléseik, esztétikai vagy bármilyen más meggyőződésük mentén teszik a dolgukat.

Olyan zenéket adnak ki, olyan zenészeket mutatnak be, amelyek és akik soha nem voltak a fősodor részei, nem is tudtak és nem is akartak oda tartozni.

Jelenlétük, megszólalásuk fontos. Egyre több ember számára. Ezért csinálják.
Tisztelet Nekik.

Első alkalommal a Fonó mutatkozik be.

Három fontos és kedves együttes, az Eszterlánc, a  Fonó zenekar és a Cimbaliband tart koncertet.
Az Eszterlánc itt mutatja be új lemezét, amelynek címe,  "Földvári tánc Szilágyi Annával".
Eszterlánc: Juhász Réka - ének, Komáromi Márton - hegedű, Juhász Dénes - hegedű, furulya, Császár Attila - három húros brácsa, Bankó Sándor - nagybőgő
Közreműködnek:
Szilágyi Anna melegföldvári énekes, Dresch Mihály - furulya, szaxofon



             Fonó Zenekar

             Cimbaliband

             Eszterlánc
Belépő: 1500 Ft 
Diákigazolvánnyal: 500.-Ft




















































Forrás:Fono.hu

Jubilál a Hagyományok Háza

Kettős jubileumot ünnepel a Hagyományok Háza 2011-ben: hatvan évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Állami Népi Együttes, és tíz éve jött létre a Hagyományok Háza. 

A Hagyományok Házának vezetői leginkább a sok millió látogatóra büszkék, akikhez eljuttatták a hagyományos kultúra egy-egy szeletét, mindezek jegyében 2011-ben még színesebb, még változatosabb évvel várják a látogatókat és a tanulni vágyókat. A 60-10 mottóval meghirdetett ünnepi bérlet a HH-ban zajlott legszebb pillanatokat idézi fel, a legjelentősebb előadók meghívásával. A Csík Zenekar, Szalóki Ági - többek között ők is fellépnek a Hagyományok Háza jubileumi évét indító koncerteken, amelyben azért természetesen főleg az Állami Népi Együttes produkciói kerülnek reflektorfénybe. Január végéig a bérletek jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg. 

Az év során a retrospektív bérleten kívül fellép a Corvin téri palotában a felvidéki Ifjú Szívek Táncegyüttes Az ördög tánca című műsorával január 22-én, a kolosszálisan népszerű mesemondó, Berecz András április elején áll színpadra, de az első félévben kerül sor a Honvéd Táncszínház és a Duna Művészegyüttes estjére, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes fellépésére is. 

forrás: Fidelio

Nép- és világzenei fesztivál

Közel száz autentikus népzenei és világzenei együttes és előadó jelentkezett Magyarországról és a környező magyarlakta területekről a fődíjként egy észak-amerikai turnéval kecsegtető Folkbeats Autentikus Népzenei és Világzenei Tehetségkutatóra. 

A szakmai zsűri január 5-én kihirdette döntését, és kategóriánként 15 zenekart már továbbjuttatott a budapesti Fáklya Klubban februártól májusig zajló élő rendezvénysorozatra. A közönség azonban meghallgathatja az indulókat, és január 15-éig még szavazhat, hogy további 5-5 együttest állítson rajthoz a következő fordulóban. 

Csík zenekar

A fesztiválsorozatot és az autentikus népzenei kategóriát február 5-én a Csík Zenekar és Ferenczi György műsora nyitja meg, a világzenei kategóriát pedig február 12-én a Holdviola előadása vezeti fel. Az esteket többek között vásár és filmklub színesíti, a koncertek után pedig táncházban, partikon szórakozhat a nagyérdemű. A Folkbeats Facebook-profilján jegyeket lehet nyerni a rendezvényekre. 
A fesztiválsorozat mind a szemléletmód, mind a fődíj, mind pedig az utógondozás szempontjából egyedülálló a magyarországi tehetségkutatók közt. 

Ferenczi György és a Rackajam

Célja, hogy minél hosszabb, sokrétűbb bemutatkozási lehetőséget biztosítson a zenekaroknak, ezáltal erősítve kapcsolatukat közönségükkel. Így segítve őket a szakmailag magas szintű, s egyben önfenntartó, piacképes működéshez. E mellett a szervezők célkitűzései közé tartozik a kulturális gyökerek, hagyományok ápolása, és a magyar kultúra értékeinek hírül vitele határon túl is. Összességében ez a programsorozat alternatívája kíván lenni a kereskedelmi televíziókban elterjedt, „sztárcsináló” tehetségkutató műsoroknak. 

Holdviola

A fődíj mindkét kategória győztesének egy minimum kéthetesre tervezett észak-amerikai turné a somerseti (New Jersey állam) Centrum Management Ltd. szervezésében, amely ezen túl többéves menedzsmentszerződést köt a zenekarokkal. A második helyezetteket saját album elkészítésének lehetősége illeti meg. A versenyen további díjak is kiosztásra kerülnek. Továbbá komoly lehetőséget jelent a számos szereplési és megjelenési alkalom, melyek nem érnek véget a győztesek májusi kihirdetésével – a rendezvénysorozat ezután regionális szinten folytatódik majd. A szervezők a kezdeményezést hagyományteremtőnek szánják, s a későbbiekben rendszeresen meg kívánják rendezni azt. 

A Folkbeats célkitűzéseinek elismeréseként értelmezhetjük, hogy a magyarországi kulturális élet jelentős szereplői támogatják, és vállalnak szerepet a rendezvénysorozat levezénylésében. Így a tehetségkutató legjelentősebb médiatámogatója a Duna Tv, amely a fesztiválsorozat eseményeit nyomon követi, s az élő rendezvényeket is közvetíti majd. Továbbá a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke is letette névjegyét a kezdeményezés mellett – ők zsűritagokat delegálnak az eseményre, illetve az előbbi különdíjat is felajánlott. A szavazásról és a programokról bővebben a folkbeats.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

forrás: Folkrádió

A Gyöngyharmat Együttest Kovács Laci vezetésével és Nagy Viviennel a soraiban a szakmai zsűri tovább jutatta a televíziós vetélkedőbe!!! HAJRÁ GYÖNGYHARMAT!!!

2011. január 5., szerda

2011. január 4., kedd

JÓTÉKONYSÁGI EMLÉKMŰSOR


Jótékonysági emlékműsor a fiatalon elhunyt és a balesetben megsérült Jászságos táncosokért

2011. január 16. vasárnap 16.00 óra - Jászberény, Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnoka Bercsényi út 11.

Fellépnek:

CSÍK zenekar,
GÖDÖLLŐ Táncegyüttes,
JÁSZMAGYAROK zenekar,
PÁL ISTVÁN „SZALONNA” és zenekara,
Magyar Állami Népi Együttes táncosai
„Boldog lelkek tánca” a JÁSZSÁG NÉPI EGYÜTTES előadásában
Közreműködik: DŰVŐ zenekar, JÁRTATÓ Táncegyüttes, JÁRTATÓ zenekar, ZAGYVA Banda

Belépőkártyát elővételben 2500Ft-ért a Déryné Művelődési Központ irodájában vásárolható meg.

A belépődíjból befolyt összeget a családoknak ajánlják fel!

www.jne.hu

Elindult az elektronikus jelentkezés


Kedves Táborozók!

Táborainkra ezentúl elektronikus formában is tudtok jelentkezni! Kérünk titeket, hogy lehetőség szerint minden mezőt töltsetek ki a hatékonyabb munka érdekében!

Jelentkezni lehet a www.citeratabor.hu oldalunkon vagy kattintsatok IDE!

Várunk mindenkit sok szeretettel!

2011. január 2., vasárnap

XXX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – 2011. április 1–3.



forrás: tanchaztalalkozo.hu

2011. január 23-án újra a Művészetek Palotája ad otthont a Népzene ünnepének.

A Művészetek Palotája 2008 óta rendezi meg a nagy seregszemlét, kezdetben a Zeneakadémia Népzenei Tanszékével közösen, ahol a népzenét művelő és a népzenéből táplálkozó „szakma” színe-java lép fel, és adja tudásának legjavát. Az elmúlt években Sebő Ferenctől Herczku Ágnesig, az Etnofontól a Söndörgőig sokan hozzájárultak ehhez, kis túlzással mondhatnánk, hogy nincs olyan jelentős együttese a hazai népzenei - „világzenei” palettának, amely ne lépett volna már fel a monstre rendezvényen. Azonban a hetvenes évek óta élő, viruló, de sokszor temetett táncház-mozgalom folyamatosan újabb és újabb produkciókat, „hajtásokat” nevel, és ezzel párhuzamosan a „régiek” sem hagyják magukat. Így lép fel a mostani koncerten egyszerre a lassan klasszikussá váló Muzsikás és a fiaik generációjának új zenekara, a Buda Folk Band.



Másrészt mindinkább divat, hogy a hagyományos népzene megismerése és művelése területén már eredményeket elért, esetleg nevet szerzett zenészek az önkifejezés hagyományostól eltérő módjára adják fejüket (és vonójukat) és a divatos crossover stílusok valamelyikébe oltják megszerzett tudásuk. A harmincéves Makám & Kolinda, vagy a Gerebenben elhíresült Rácz Antal az elmúlt évtizedekben már sikeres hajtásokat nevelt és nem véletlen, hogy a koncerten ők képviselik a „világzenei” vonalat a „fiatalok” mellett.



Itt vannak a fiatalok is. Lajkó Félix például, a Délvidékről a magyarországi zenei köztudatba kényszerleszállásként berobbanó zenei fenomén már önmagában is megtöltené a koncerttermet, de mellette ott van Bognár Szilvia, aki legutóbb Rost Andreával közös koncertjén kápráztatta el közönségét. Részt vesz a népzene ünnepén az Etnorom, akik a honi cigány népzene előadásában és népszerűsítésében szereztek elévülhetetlen érdemeket.


Forrás: nepzene.hu